Ugrálóvár

Megérkeztünk!


2021-ben vizsgázott először a Légvár. A nyári táborainkat szerettük volna feldobni, de több lett belőle.

Mások is elkezdtek érdeklődni. Óvodák, síiskolák, rendezvényközpontok, családok és még sokan mások. Több mint ezer gyermek ugrált már benne ez idő alatt.

Úgy döntöttünk, hogy több időt és energiát szánunk rá és a tervünk, hogy kibővítsük ezt a kört.

Szeretnénk, ha olyanokhoz is eljutna, akik nem tudják megfizetni, de valamivel kiérdemelték azt. Szervezetek és közösségek, akik valamilyen jó ügyet szolgálnak. Örömmel támogatnánk őket ebben.
Makár Gábor

Ha nem tudod, hogy mivel dobd fel a gyerekek napját, bérelj akár

két légvárat, egy áráért.

Örömmel szállítjuk, összerakjuk és felügyeljük.

,,Minden felkérésem örömmel vállalta. Időben, a megbeszéltek szerint teljesítette az általa vállaltakat, rendezvényeinken mindig nála volt a legnagyobb tömeg.

Olykor még az eredetileg beszélt zárási idő után is maradt, ha igény volt rá. Rugalmas, megbízható, csak ajánlani tudom."
Krajczár Antal
Operatív Vezető
Hegyvidég Sportközpont
Bérelhető légváraink és trambulinjaink kültéren és beltéren is használhatók.
A nagy légvárban csúszda és akadálypálya is található. 8x4x3 méter. 4-12 éves korig ajánljuk.
A kis légvár méretei 2x2x1,5 méter. 2-4 éves korig ajánljuk.

15.000 Ft/óra

Két légvár együtt.
(Minimum 5 óra foglalás esetén)

Trambulin bérlés

8000 Ft/óra.
(305 cm átmérő)

Vizsgáztatott sporteszközök

TÜV engedéllyel redndelkeznek

Összeszerelés

Egész napos felügyelet

Kiszállítás

Miskolc területén ingyenes
(60 Ft/Km.)

Céges számla

Elszámolható költségek

Gyakori kérdések

Az akadálypályával és csúszdával ellátott légvár mellett összeállítjuk a kis légvárat is, hogy a kisebb és félénkebb gyermekeknek is tudjunk alternatívát kínálni. 

Felvesszük Önnel a kapcsolatot és mindent egyeztetünk, sőt egyes esetekben helyszínbejárást is tartunk az eseményt megelőzően.

Külön kiszállási díj nincsen. A kilométer díj Miskolcról értendő.

Természetesen nem. Egy foglalás esetén az üzemidő kezdete előtt 1-1,5 órával megkezdjük az összeszerelést.

Kinti rendezvény esetén érdemes esőnapot is előre egyeztetni. Ha erre nincs lehetőség a légvárat esőben sajnos nem tudjuk üzemeltetni. Erre hivatkozva a foglalás ingyenesen lemondható az esemény előtti napon is.

Most 10% kedvezmény a hétköznapokra!